Targi (2012)

Tekintve, hogy a Ravensburger Vegas nevű játékát nem volt még alkalmam kipróbálni, az SdJ, KSdJ jelöltek (és nyertesek) közül az utolsóhoz érkeztünk el. A legfontosabb amit azonnal meg kell jegyeznünk a játék kapcsán, hogy kétszemélyes. Ez bizonyára rögtön megosztja majd a közönséget, hiszen aki teheti, nem szeret kettesben játszani, viszont sokan vannak, akik leggyakrabban párjukkal, vagy egy barátjukkal pont kettesben tudnak játszani. Márpedig hiába játszható a játékok egy jelentős része két résztvevővel is, azért a legtöbb játék 4-5 főre van optimalizálva, így az utóbbi csoport tagjainak egy igazi jó kétszemélyes játék valódi kincs.
A korábban tárgyalt Villagehez hasonlóan ez is alapvetően worker placement jellegű játék, melyet egy kis készlet gyűjtögetés fűszerezve. Megkapóan újszerű az akciók kiválasztásának módszere, ugyanakkor a játék eléggé egyszerű ahhoz, hogy az újrajátszhatóságát ne érezzem túl magasnak. Ez tehát nem az a játék, amiből heti 3 nap 3-3 partit fogunk játszani, de egy-két hetente elővéve felüdülést jelenthet. Az ellenféllel való interakciók kimerülnek a jobb pozíciók elfoglalásában, így a játékot a konstruktív kategóriába sorolhatjuk be. A törzslapokon található szöveg értése fontos, ám az folyamatosan nyílt, így a játékhoz elegendő, ha az egyik játékos ismeri a szükséges nyelvet.

Szünet

Nagy örömmel láttam, hogy amíg én passzivitásba vonultam, addig is olvastátok, használtátok a már elkészült leírásokat. Nehéz lenne megfogalmazni, hogy mi is vezetett ehhez a több hónapos kihagyáshoz, és arról sem vagyok meggyőződve, hogy ez titeket érdekel. Talán leginkább magammal kell ezt tisztázni. Egy biztos, hogy a kedvem a blog folytatásától nem ment el, és a szünet valóban csak egy szünet volt, készen állok a folytatásra. Az pedig, hogy ennek mi lesz a gyakorisága, és főképp meddig tart ki a lendület, egyelőre legyen a jövő zenéje. Nem akarok semmit ígérni, mert igazából magam sem tudom.

Viszont. Ahogy már a korábbi nyitó bejegyzésben jeleztem, örömmel venném, ha mások leírásai is megjelennének a blogon. Olyanok írásaira, közreműködésére számítok elsősorban, akik maguk nem vezetnek blogot, nem publikálnak, de valamiért kedvük támadt egy játék bemutatásához. Az egyetlen kérésem az, hogy a mostanra megszokottá vált formátumot őrizzük meg ilyen esetekben is. Ha te is szívesen írnál egy játékról kérlek keress meg valamelyik elérhetőségemen.

Village (2011)

Miután a nyertesek már kiderültek, következzék a 2012-es Kennerspiel díj nyertese a Village. Ez a játék középkori hangulatú worker placement jellegű játék. Amellett, hogy a mechanizmus előnyös oldalait sikerült jól kiaknázni, egy új mechanizmust is sikerült a játékba belegyúrni. Az idővel kell gazdálkodnunk oly módon, hogy se a túl kevés, se a túl sok idő felhasználása nem ideális, ezért kénytelen vagyunk a kényes egyensúlyt keresgélni.
Mint azt a játék neve is híven tükrözi a játéktér egy falu, ahol a játékosok a falu egy-egy családját személyesítik meg. Az idő múlásával a család új tagokkal gyarapszik, ám idővel az öregeknek búcsút kell intenünk. Azonban ez nem feltétlenül jelent gondot, hiszen ha családtagunk sokra vitte az élet valamely területén, emlékét a falu krónikásai megörökítik az utókornak, ezzel is növelve a család hírnevét. Végül persze a legnevesebb család győzedelmeskedik.
A játékban viszonylag kevés ponton kell magunkat ellenfeleinkkel összemérni, így annak jellege inkább konstruktívnak nevezhető, bár természetesen mint minden munkáselhelyező játékban, a kulcspozíciók elfoglalása itt is komolyan befolyásolhatja ellenfeleink játékát.

K2 (2010)

A 2012-es Kennerspiel des Jahres jelöltjei közül elsőként a K2-t vesszük górcső alá. A díjról magáról már megemlékeztem a Strasbourgról szóló cikkben. A játék nevét a világ második legmagasabb és egyben az egyik legnehezebben mászható csúcsáról, a Karakorum hegységben, Pakisztánban található K2 hegyről kapta. A játékosok hegymászókat alakítanak, kiknek céljuk feljutni a csúcsra. Útközben meg kell küzdeni az időjárás viszontagságaival, és figyelni kell az akklimatizációra is. A hegymászás közismerten veszélyes hobbi, ezért társasjátékok esetén meglepő módon, de hegymászóink meghalhatnak a játék során. A játék menete konstruktív, ellenfeleinknek nem tudunk segíteni, de hátráltatni is csak nagyon közvetve tudjuk őket. Az értékelés lázmérő elven működik, nem az számít, hogy hol állnak mászóink a játék végén, hanem az, hogy mi volt a legmagasabb pont ahova eljutottak. Kivéve persze, ha életüket vesztik mászás közben.

Kingdom Builder (2011)

A 2012-és év játéka díj második jelöltje* a Kingdom builder igazi családi játék. Szabályai könnyen gyorsan elsajátíthatóak, egy parti gyorsan lepereg. Talán leginkább a Hacienda nevű játékhoz tudnám hasonlítani, igaz itt nem lapkákat, hanem településeinkkel kell szépen telepakolni a hexahálós pályát. Attól eltekintve, hogy településeinket néha mozgathatjuk, ez így is alapvetően egy lapka lerakós jellegű játék marad, némi területbirtokló és hálózatépítő jelleggel fűszerezve. A játék nagy előnye, hogy gyakorlatilag szabálylapokkal, azaz közös célokkal operál, melyek mindenkire vonatkoznak, és amelyek kombinációi garantálják, hogy minden egyes játék új fajta kihívást tartogat majd számunkra. A játék jellege elsősorban konstruktív, igaz az egyes pozíciók elfoglalásával vagy üresen hagyásával ellenfeleink játékára is komoly hatást gyakorolhatunk.

*A játék időközben elnyerte a 2012-es Spiel des Jahres kitüntető címet.

Eselsbrücke (2011)

Úgy döntöttem ideje felrúgnom az eredetileg tervezett menetrendet, hiszen közeleg a Spiel des Jahres, a legrangosabb játékdíj 2012-es odaítélésének dátuma. Érdemes tehát soron kívül megismerkednünk a jelöltekkel, vagy legalábbis azokkal amelyeket módomban állt már kipróbálni. Mielőtt ebbe belemerülünk fontos tisztázni, hogy az utóbbi két évben a díj nyertesei már nem olyan gémerjátékok, mint a Catan (1995), a Carcassone (2001), vagy éppen a műfajteremtő Dominion (2009). A nyertes kiválasztásánál fontosabb szerepet kapott, hogy családban, nem társasjátékos érdeklődésű társaságban is játszhatóak legyenek. Ezt a trendet támasztja alá, hogy tavaly létrehozták a Kennerspiel des Jahres avagy Gamer’s Game of the Year díjat, melyet az év gémerjátéka néven magyaríthatnánk. Ebben a kategóriában sem az igazán összetett és nagyon bonyolult játékok az esélyesek, hanem inkább a korábbi nyerteseknek megfelelő nehézségűek.

Az ABC rendben első jelölt az Eselsbrücke, mely stílusában igazi party játék, mely talán a 2010-es győzteshez a Dixit-hez áll a legközelebb. Voltaképp egyszerű memóriajátékról van szó, melyhez azonban jó adag kreativitásra, kommunikációs és asszociáció készségekre lesz szükségünk. Az én játéktípus felosztásomban nehéz megtalálni a helyét, hiszen nem a szó klasszikus értelmében konstruktív, de mellette egy kis kooperatív jelleg is felfedezhető. Nagyjából az igaz rá, ami a korábban általam már elemzett Qwirkle-re is, kiváló szórakozás lehet olyan játékosokkal, akik egyébként ritkán ülnek le társasjátékok mellé.

Strasbourg (2011)

A tavalyi év volt az első, amikor kiosztották a német év gémerjátéka díjat (Kennerspiel des Jahres). Ugyanaz a zsűri ítéli ezt oda, mint az év játéka díjat, ám itt elvileg a gémerek szempontjait veszik figyelembe erősebben, úgy mint hosszabb játékidő, komplexebb de teljesen világos és könnyen érthető szabályok. Az ilyen játékok jellemzően nem győzelmi feltétellel, hanem egy végső pontozással érnek véget. Viszont a legfontosabb egyesítő elv, hogy a győztes stratégia nem nyilvánvaló első nekifutásra, több próbálkozás kell, hogy a játékosok ráérezzenek.
Én a magam részéről a tavalyi díj sorsával nem vagyok maradéktalanul elégedett, mivel úgy vélem ez a Strasbourg egy jóval erősebb választás lett volna, mint a végső győztes 7Wonders. Amit talán ellenérvként fel lehet hozni az a hosszabb játékmenet – annak ellenére, hogy a zsűri szerint ez elvárás az ilyen játékokkal szemben –, viszont előbbi licitálós jellege miatt sokkal aktívabb interakció jellemzi, mint a cím első nyertesét. Pont a licitálós alapjelleg miatt természetesen a kompetitív játékok közé kell sorolnunk. Bár ez is remekül meg van valósítva, a játék igazi erősségét mégis az elsősorban területszerzéshez kapcsolódó feladatok kiválasztása adja, mely rögtön a játék elején eldöntheti sorsunkat, ha túl bátortalanok vagy túl mohók vagyunk.

Blood Bowl: Team Manager - The Card Game (2011)

Na végre egy igazi amerikai játék a blogon, méghozzá a sűrűjéből. A Blood Bowl az amerikai foci és a Warhammer Fantasy világ szerelemgyerekeként világot látott két fős táblás játék, ami magyarul a vérfoci névre hallgat. A játék ízének fontos részét jelentik a kifesthető, hangulatos miniatűrök. Ahogy azt a neve mutatja, ez a sport valamivel keményebb, mint az amúgy sem a finomkodásról elhíresült eredetije. Orkok, törpék, tündék aprítják egymást a pályán, hogy a labdát az ellenfél célterületére juttassák, de legalábbis minél több játékost küldjenek az ellenfelek közül a gyengélkedőre. Ezen játék spin-offjaként született meg ez a kártyajáték. Itt nem egy meccset, hanem egy bajnokságot kell lejátszanunk, és a célunk nem elsősorban a mérkőzések megnyerése, mintsem az, hogy szurkolóink számát maximálisra gyarapítsuk.
A játék más szempontból is első lesz a blogon, hiszen ez az első konfrontatív játék. Itt ténylegesen az a célunk, hogy ellenfelünket vagy ellenfeleinket a földbe döngöljük. Minél rosszabb nekik, annál jobb nekünk.
A játék legnagyobb előnyeként egyértelműen a hangulata nevezhető meg. Minden kis apróság szépen illeszkedik a játék egészébe, és a warhammeres grafikák hangulata csontjainkig hatol . A hátránya pedig az, hogy az európai játékokhoz szokott játékosok számára meglepően nagy teret hagy a szerencsének. Bár nem ez a meghatározó benne, ha játékmechanizmust akarunk ráhúzni, akkor leginkább a deck building játékokhoz hasonlít.

Fürstenfeld (2010)

Friedemann Friese Babitsot megszégyenítő rajongója az alliterációnak. Hogy melyik betű a kedvence? Nomen est onem. Talán jól példázza ezt a mániát (vagy talán brandet?), hogy saját kiadóját a fantáziadús 2F-Spiele névre keresztelte. Természetesen minden játéka is F betűvel kezdődik, legalábbis az eredeti német nyelven. Persze ez csak egy apróság. A mester keze munkája sokkal erőteljesebb látható nyomokat hagy maga után. Ha csak a külalakot nézzük rögtön szembe ötlenek a jellegzetes négyzet alakú kártyák, de akit nem a külsőségek mozgatnak, hanem a mechanizmusok, azok számára a jó hírem, hogy Friese játékainak a legfontosabb közös jellemzője a negatív visszacsatolás. Minél jobban áll valaki annál komolyabb hátrányban van társaihoz képest. Márpedig ez a játékelem önmagában remek taktikai döntéseket kíván meg.

Leonardo da Vinci (2006)

A reneszánsz ember, a XV-XVI. század talán legjelentősebb figurája igazi polihisztor volt. Festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író. Nekünk ebben a játékban ennél lényegesen egyszerűbb lesz a dolgunk, hiszen csupán néhány hasznos szerkezetet kell feltalálnunk. Ehhez a legfontosabb eszközünk a licitálás lesz. Fontos döntéseket kell meghoznunk, hogy mennyi erőforrást fordítunk fejlődésre, és mennyit a komponensek összeszedésére, a találmányok elkészítésére. Végül annak a játékosnak a neve fog fennmaradni a legtöbb nemzedéken át, aki a legjobban osztja be lehetőségeit. A játék kompetitív jellegű, és fixen 9 kör után ér véget. A találmányok elkészítésénél arra sem árt ügyelni, hogy a legváltozatosabban állítsuk össze azokat.

Age of Empires III (2007)

Jajj ne. Ezt a hetedik bőrbe kellett volna írnom. Mert hát a kiadóknak megvan az a rossz szokása, hogyha kialakul egy brand, akkor mindenféle merchandise-t kiadnak hozzá, amit majd a rajongók jól megvesznek. Persze, mivel a cél az, hogy a termék elkeljen, ezt pedig már a név hozza, nincs szükség rá, hogy valami különlegesen jót alkossanak, egy átlagos kivitel, kis koppintással, sok márkajelöléssel elég is lesz. No ez az a sztereotípia ami alapján roppant nagyot tévedhetünk a közismert RTS számítógépes játék nyomán készült az Age of Empire III esetében. (Megjegyzem nem is ez a neve igazából, de mivel ez a nagy felirat a dobozon, és mindenki így ismeri, nekünk is pont jó lesz.) Ugyanis ez a játék remekül el van találva, szórakoztató, pörgő, sok kombinációs lehetőséggel. Alapvetően a többségi területbirtoklás és a worker placement keveredik benne, némi készlet gyűjtögetéssel megfűszerezve. Elsőre kicsit talán túlbonyolítottnak tűnően, de hamar bele lehet rázódni, és a szabályok illetve lehetőségek ekkor egységgé állnak össze.

A nyolc körből álló játék tematikáját azért a számítógépes játéktól örökölte. A játékosok az Újvilágot meghódító nemzeteket alakítanak, akik minél komolyabb befolyásra igyekeznek szert tenni, minél több gyarmatot igyekeznek uralmuk alá vonni. A körönkénti sok akciónk az egyik legjobb általam ismert worker placement játékká teszi ez az erősen kompetitív jellegű de azért konfrontatív jelleggel is rendelkező társast, melyen talán csak a szerencse szerepe ront egy cseppet.

Neuland (2004)

Amikor a Neulandot megismertem, több, sokat látott gémer véleményét is meghallgattam, és. érdekes módon egybehangzott a véleményük. A játék méltatlanul alulértékelt. Többük különféle leárazásokon bagóért jutott hozzá a dobozhoz, amit később sem bántak meg. Számomra ebből két fontos tanulság szűrődött le, egyrészt, hogy ár-érték arányban a játék az egyik legjobb választás lehet, a másik viszont az, hogy feltehetően elég nehéz hozzájutni.
A Neulandon felfedezhetőek a worker placement játékok jegyei, és idő alapú sorrendet használ a fix körök helyett. Mint az előbbi kategória legtöbb szereplője ez is kompetitív jellegű. A játék során különféle épületeket kell felépítenünk és használnunk, hogy győzelemhez szükséges pontokat összeszedjük. Ahhoz, hogy ezt végre tudjuk hajtani mindenféle alapanyagokra kell szert tennünk, majd ezekből folyamatosan egyre összetettebb kellékeket legyártanunk. A játék talán azért nem tudott sikeres lenni, mert bár a mechanizmusai nagyon szépen a technikai megvalósítása nem túl szép. Roppant komoly figyelmet igényel az, hogy mindent számon tartsunk a játékban, és néha így is el fog siklani a tekintetünk pár apróság fölött.

Hansa Teutonica (2009)

Egy igen remek kis játékot veszünk ma górcső alá. A játékosok a Hanza városok közötti kereskedelemből próbálnak minél nagyobb haszonra és befolyásra szert tenni ezen játék során. A számomra legjellemzőbb mechanizmusa a játéknak a közvetlen fejlesztés. Ennek lényege, hogy bizonyos célok elérésével közvetlenül – tehát például nem valamilyen előfeltétel kiépítésével – tudjuk fejleszteni a játékban a cselekvési potenciálunkat. Ennek talán a legszembetűnőbb, ebben a játékban is megjelenő formája az, amikor a körönkénti akcióink számát tudjuk növelni. A játék ezenkívül területbirtoklós, illetve útvonal és hálózatépítős jegyekkel is bír. Mivel tevékenységeink során fontos szerepet kap a másik akadályozásából fakadó előnyszerzés, illetve mivel a területbirtoklás többségi jellegű benne, ugyanakkor direkt konfrontációra nem kerül sor, ezért a kompetitív játékok közé sorolnám. A szabályai viszonylag egyszerűek, a játékidő is egészen rövid lehet tapasztalt játékosokkal, a játék mégis megfelelően összetett ahhoz, hogy kimerítő szórakozást nyújtson. Talán egyetlen hátulütője, hogy a szabályokból fakadóan a tábla nagy része a játék zömében parlagon hever.

Hacienda (2005)

Dél-Amerikai pampáin terelhetjük csordáinkat ebben a könnyed és pörgős játékban. Célunk eljutni a piacokra, ahol az állatainkat pénzé tehetjük, és közben minél értékesebb területekre szert tenni. A játékot mind gyorsasága, mind egyszerűsége okán a filler játékok közé sorolhatjuk be. Állataink terelésére illetve birtokaink bővítésére tile placement mechanizmust használunk. A játékban a legnagyobb konfrontációt az képezi, amikor elfoglaljuk az ellenfelünk által kinézett területet, esetleg beszorítjuk őt, pontjainkat pedig ellenfeleinktől függetlenül érdemelhetjük ki, így a konstruktív kategóriába sorolhatjuk ezt a társast.

Vinhos (2010)

Ahogy autóversenyzésben az abroncsoknak kiemelten fontos szerep jut, hiszen ezek viszik át a motor erejét az aszfaltra, aképp a játékokban is nagyon fontos szempont az, hogy a játék bonyolultsága milyen mértékben tud hasznosulni, milyen mértékben alakul játékélménnyé. Minél bonyolultabb egy játék, annál nagyobb a kockázat, hogy a játékosok elvesznek a teendők tengerében, és a játék egyes mozzanatai felesleges, sőt adott esetben zavaró kolonccá válnak. Nem kétséges, hogy a Vinhos az egyik legbonyolultabb játék, amit valaha próbáltam, de véleményem szerint a hasznosítás itt jól sikerült. Semmiképp nem javaslom a könnyedebb játék kedvelőinek, akiktől viszont a komolyabb agytorna nem áll távolabb, azoknak kiváló választás lehet. Klasszikus gémer játék. Annyira összetett, hogy az egyes mechanizmusokat is csak az egyes részeire lehet ráhúzni. Például csupán két-három apróbb része van, ami worker placement jellegű. Bár a játék jelentős része konstruktív, a pontszerzésnél erősebb hangsúlyt kap a kompetitív jelleg.

Race for the Galaxy (2007)

Elérkeztünk a jubileumi tizedik játékleíráshoz. Ebből az alkalomból pedig kedvenc játékomat veszem elő. Egy kedves ismerősöm azt a kritikát fogalmazta meg a bloggal kapcsolatban, hogy bár annak deklarált célja az lenne, hogy olyan játékokat ajánljak, amiket érdemes megvenni, ő eddig nem találkozott ilyennel a blogon. Fontosnak tartom ezért itt leírni, hogy a blog célja nem az, hogy eldöntse mások helyett, melyik játék, kinek lenne jó választás, vagy kinek nem. Sokkal inkább az lenne a kívánatos, ha bemutatásaim után mindenki el tudná dönteni, hogy egy-egy játék számot tarthat-e érdeklődésére. Nyilván nem tudom, nem is akarom száműzni személyes véleményem, de a fókuszban az van, hogy kiemeljem minden játék előnyeit és hátrányait egyaránt. Az, hogy nekem mennyire tetszett a játék, a legtisztábban a szubjektív élmény pontszámból olvasható ki. 8+ pont az, amit magam is szívesen birtokolnék. Ami most következik az viszont személyes kedvencem, így mindenkinek feltétel nélkül javaslom.

Hetedik bőr

Tegyük a szívünkre a kezünket, mindannyian éreztük már úgy egy-egy játék ára kapcsán, hogy ez már rablás. Az igazán rafinált kiadók viszont nem egyetlen drága dobozzal akarnak megkopasztani minket, hanem azzal, hogy megpróbálnak rávenni minket, vegyünk több dobozt tőlük. Ennek módozatairól lesz szó az alábbi bejegyzésben.

Medici vs. Strozzi (2006)

Kezdjük egy kis történelemórával. A Medici név hallatán mindenkinek a mecénás szó ugrik be azonnal, meg az is nyilván megvan, hogy Olaszországban járunk, de kik voltak Mediciék, és főleg mi volt a gondjuk Strozziékkal?
Mindkét család Firenzei volt, és egyaránt fontos szerepet játszottak a város életében. A de'Medici család a 14. századtól harcolt a nemesség ellen az úgy nevezett néppárt élén Firenzében, és tagjait számos alkalommal választották gonfalionere-nek, azaz a város első méltóságának. Hatalmukat és vagyonunkat sikeres vállalkozásaiknak, elsősorban a gyapjúkereskedelemnek köszönhették. A család végül a 18. században halt ki. A Strozzi család ezzel szemben klasszikus nemesi család volt. A szembenállás – mely történetünk szempontjából kiemelten fontos – a 16. században csúcsosodott ki, amikor Filippo Strozzi, aki bár benősült a Medici családba, különösen nagy vehemenciával támadta a Mediciek firenzei hegemóniáját, majd az 1527-es felkelés egyik vezetője lett.

Qwirkle (2006/2011)

A Qwirkle az első olyan játék amiről írok, és díjat kapott. Ráadásul igen rangos kitüntetést, az iparban talán legrangosabb német Év játéka díjat nyerte el a 2011-dik évben. Ugyanis a díj szempontjából – így számunkra is – a németországi megjelenés a mérvadó, ami tavaly volt. Márpedig én úgy érzem a játék nem véletlenül nyerte el a díjat, hiszen tényleg remekbe szabott darab. A szépsége az egyszerűségében rejlik, tehát a komplex stratégiák kedvelőit rögtön le kell hűtsem, ez egy vérbeli családi játék. A szabályait könnyű megtanulni, sőt az alapvető taktikai elemeket is gyorsan elsajátíthatják, nem csak a család kemény vonalas játékrajongói, de apraja-nagyja egyaránt. Ha kategóriabesorolást kell választani hozzá, akkor legjobban a konstruktív jelző illik rá, bár rakásainknál egy idő után arra is figyelni fogunk, hogy ne segítsük ellenfeleinket a hozzájuk tippelt kövek kijátszásához. A játék legjobban talán a dominó és a scrabble egyfajta roppant előnyös keverékeként írható le, ami mindkét játék előnyét egyesíti, miközben azok hátrányait kiküszöböli.

Santa Cruz (2012)

A Santa Cruzt filler játékként aposztrofálva mutatták be nekem. Bár ez a megközelítés megállja a helyét, hiszen a tematikája mérsékelten kidolgozott, a játékidő rövid, a stratégiája pedig inkább laza, mintsem izzasztó, azért azt le kell szögezni, hogyha elfogadjuk a besorolást, akkor ebben a kategóriában ő komolyabb darabnak számít. Egy felpakolós játékról van szó, azaz minden körben újabb és újabb épületet pakolunk fel a táblára, amikor éppen nem értékelünk ki. Az első szakaszban a felpakoláshoz a felfedezés öröme is társul, a másodikban pedig a már nagyjából ismert térképen mozoghatunk. A játék sava-borsát a kiértékelések adják meg. A véletlenszerűen választott céljainkat nem csak el kell érni, de a megfelelő ütemben is kell kijátszanunk, hogy ellenfeleinkkel szemben a maximális előnyt szerezhessük. Ez az az ok, ami miatt a játék inkább tartozik a kompetitív, mint a kooperatív játékok közé. A játékot amellett, hogy átvezetőként használható, azoknak lehet még ajánlani akik nem szeretik a túl bonyolult szabályokat.

Játékosok, alkalmak

Ezúttal nem egy újabb játék lesz terítéken, hanem a játékok osztályozását próbálom tovább finomítani. Nyilvánvaló, hogy nem játszhatunk minden játékot minden ismerősünkkel, vagy éppen minden alkalommal. Néhány erős kategóriát ezért szeretnék kiemelni a mezőnyből, hogy ezekkel is segítsem a tájékozódást. Vannak ugyanakkor játékok, amelyek nem egyértelműen sorolhatóak be ezekbe a kategóriákba, így ilyen besorolást nem fogok minden játékhoz erőszakkal rendelni, csupán ott jelzem, ahol a véleményem szerint egyértelmű a besorolás.

BRÉKING – Thunderstone Advance: Towers of Ruin (2012)

Bár mókásan hat egy efféle társasjátékos blogban a BRÉKING kitétel használata, de talán ebben az esetben jogos, ugyanis a Compaya játékboltnak és a AEG Stronghold kiadónak köszönhetően március 9-én pénteken, 3 nappal a hivatalos megjelenés előtt volt alkalmam kipróbálni a játékot, és ha el nem tötymörgöm a bejegyzés megszerkesztését, akkor ezt ti vasárnap olvashatjátok, ami még mindig egy nappal előzi meg a hivatalos kibocsájtást.

Ascension: Chronicle of the Godslayer (2010)

Nem kétséges, az Ascension a legellentmondásosabb játék, mellyel valaha találkoztam. Gyakorlatilag estig sorolhatnám a hibáit. Kivitelezésének minősége hagy kivetnivalót maga után (bár ez inkább a kiegészítőnél derült ki). Sok benne a holtidő, hiszen amíg az egyik játékos cselekszik, a többi vár. Már két játékossal is könnyen befulladhat a taktikánk önhibánkon kívül, ami annál könnyebben előfordul, minél többen ülünk le játszani. A stratégiák tárháza nem túl bőséges. Rettenetesen ki vagyunk téve a szerencsének. Azt hiszem, hogy a fentiekből egyértelműen szembetűnik, ez egy csapnivaló játék. Ugyanakkor mégis imádom. Jelenleg az egyik kedvencem, és akik kipróbálták, többségükben szeretik, vagy – akárcsak jómagam – egyenesen rajonganak érte. Igazából nem tudom megmagyarázni, hogy miért van ez így, ezért csak azt tudom javasolni, próbáljátok ki ti is.

Ez a deck building jellegű kártyajáték fantasy környezetre épül, ahol hősöket fogadhatunk fel, épületeket építhetünk, és természetesen szörnyeket győzhetünk le hőseink segítségével. Minden hősünket, minden épületünket és az összes legyőzendő szörnyet is egy-egy lap reprezentálja. A megvásárolható illetve legyőzhető lapok gyors ütemben cserélődnek, így folyamatosan új, többnyire korábban nem tapasztalt döntési szituációkba kerülünk. Amellett, hogy melyik hőst vásároljuk meg, és melyik szörnyet győzzük le, lapjaink kijátszási sorrendjének rafinált megválasztásával is előnyhöz juthatunk, és persze az sem mellékes, hogy gyenge kezdő hőseinktől hogyan tudunk megválni. A játék során egészen minimális hatást tudunk gyakorolni ellenfeleinkre, így az egyértelműen a konstruktív kategóriába sorolható.

Hawaii (2011)

A doboz

Csak felrakom a napszemüvegem, hátradőlök a napágyon és nagyokat kortyolok a koktélomból, miközben a hulatáncosokon pihentetem tekintetem. A legtöbb embernek valami ilyesmi jut eszébe a Hawaii szóról. Pont ezért nagyon megtévesztő ennek a vérkomoly stratégiai játéknak a neve, mely alaposan felülteti a könnyed szórakozásra áhítosókat.
Bizony a Hawaii tematikát szépen körbejáró work at placement jellegű játék alaposan megtornésztatja a szellemi kihívásra szomjazó játékosok agyát. Számos stratégiából válogathatunk, több olyan döntést kell hoznunk, amelynek előnye és hátránya egyaránt van, így alapos mérlegelést kíván, hogy számunkra melyik döntés éri meg a legjobban. Bár a játékban alapvetően falvainkat kell kiépíteni, kategóriája mégis inkább kompetitív tekintettel arra, hogy a lehetőségeket egymás elől kell elraboljuk, és hogy az egyes körök végén a bónusz pontokat is egymás elől halászhatjuk el.

Patrician (2007)

Következzék ismét egy könnyedebb játék. A Partician 3D beütéssel rendelkező területszerző (area control) játék. A szokásos többségbe kerüléses mechanizmus egy csavarral itt két részre oszlik, aminek számtalan előnye mutatkozik, a stratégiai tér lényegesen bővül. Aki ügyes elviheti az első és második helyet is egy területen, de akár abszolút többséggel is hoppon lehet maradni. Mindazonáltal erősen ki vagyunk téve a szerencsének azáltal, hogy a lapok milyen sorrendben jönnek, ezt azonben részben ellensúlyozza a gyors lejátszásból adódó több menet. A taktikai elemek közül a legfontosabb a tartalékolás. A játék a területekért folytatott harc miatt a konfrontatív kategóriába sorolható.

London (2010)

A játék doboza

Anglia fővárosában járunk. 1666-ot írunk, a tűzvész után a romokon kell egy új város alapjait leraknunk. Célunk úgy felépiteni a várost a 20. század hajnaláig ivelő játék alatt, hogy közben minél busásabb haszonra tehessünk szert. Bár a játék egy szép nagy táblával is rendelkezik, elsősorban kártyajátéknak tekinthető, hiszen a tábla szerepe marginális csupán. Ahogy a keretsztori is mutatja, elsősorban építkező, konstruktív környezetben folyik az meglehetősen összetett és erősen kombinatív élményt kínáló küzdelem. A fő vonzereje talán az a kettősség, melynek hatására az egyik körben minél több lapot igyekszünk szerezni, míg a következőben megpróbálunk szabaldulni tőlük, illetve a döntési helyzet, hogy akarunk-e több előnyhöz jutni nagyobb mennyiségű hátrány bevállalása árán.

Can't stop (1980)

Sokat gondolkodtam, hogy mi is legyen az első játék melyet górcső alá veszek. Talán valami emblematikusat kellett volna választanom, nem tudom. mindenesetre én a kisebb ellenállás irányába mozogva egy nagyon kis egyszerű játékot választottam.

Áttekintés

A Can't stop a press your luck játékok iskolapéldája. Nincs benne komoly stratégia, inkább egy kis taktika, ám azt minden körülmények között felülírhatja a szerencse. Nagy előnye, hogy gyors pergő játék, végtelenül egyszerű szabályokkal, így gyorsan elsajátítható, és a sok menet mindenkinek kínál sikerélményt. A játék absztrakt, tehát nincs tematikája, nincs köré történet szőve. A játék kifejezetten versengő típusú, így a kompetitív kategóriába sorolnám. A játék a győzelmi feltétel teljesülésekor ér véget.

Befejezések

Mikor ér véget egy játék? Több megoldással találkozhatunk erre a társasjátékok világában.

Értékelési szempontok

Amikor a későbbiek során értékelem a játékokat igyekszem őket a lehető legtöbb szempontból górcső alá venni, több szempontból osztályozva őket, hogy a lehető legobjektívebb értékelést tudjam adni nekik. Persze ez így is roppant szubjektív lesz.

Játék mechanizmusok

Ebben a posztban azokat a játékmechanizmusokat próbálom összeszedni, melyekkel a későbbiekben egyszerűbben rövidebben leírhatóak lesznek a játékok. Bár a teljesség határozott igényével állok neki a feladatnak, azért azt sejtem, hogy ez egy folyamatosan bővülő lista lesz. Ha másért nem, hát azért, mert reményeim szerint az idő múlásával újabb mechnizmusokat találnak majd fel a leleményes játékszerkesztők.

Ez  a bejegyzés önmagában száraz tényanyag, a későbbi hozzászólásokban fogom referenciaként használni, amennyiben 1-1 játék jól jellemezhető egy játékmechanizmussal.

MTV - szellem a palackból

Mindenképp megér egy önálló posztot az MTV adása, ahol a Gémklub segítségével kapunk egy áttekintést a társasjátékok világáról.

Játék típusok

Azt hiszem, hogy ha társasjátékokról beszélgetünk, elengedhetetlen, hogy néhány alapfogalmat tisztázzunk. Mivel nem érzem magam megkérdőjelezhetetlen szakértőnek, minden korrekciót, helyreigazítást szívesen fogadok. Első nekifutásra a saját 3-as tagolásomat fogom felvázolni, a későbbiekben pedig igyekszem minden, esetleg nem mindenki számára világos fogalmat definiálni, körülírni.

A szememben a társasjátékok legfontosabb jellemvonása, hogy társaságban játsszuk őket. Ez adja meg az igazi ízüket. A blogban magányosan játszható játékokról csak akkor lesz szó, ha azok többszemélyesen is játszhatóak.

Üdv a fedélzeten

Kedves olvasó!
Egy bizonytalan próbálkozás első lépései ezek. Mindig is rajongtam a társasjátékokért, de az új játékokat mindig barátaimon keresztül ismertem meg. Természetesen végigjártam a kötelezőket, Catan, Carcassone, de mindig vágytam az új megismerésére. Viszont hogyan válasszon magának az ember új játékot? No, ebben akar segítséget nyújtani ez a blog, természetesen az olvasóközönség aktív részvételére számítva. Megpróbálok minél több játékot ismertetni saját szemszögemből. Amiben pedig tévedek, vagy legalábbis vitatható véleményt formálok, abban majd lesztek szívesek korrigálni, illetve más nézőpontokat is ismertetni.
Remélem páran idővel a blog írásába is beszállnak majd.