Medici vs. Strozzi (2006)

Kezdjük egy kis történelemórával. A Medici név hallatán mindenkinek a mecénás szó ugrik be azonnal, meg az is nyilván megvan, hogy Olaszországban járunk, de kik voltak Mediciék, és főleg mi volt a gondjuk Strozziékkal?
Mindkét család Firenzei volt, és egyaránt fontos szerepet játszottak a város életében. A de'Medici család a 14. századtól harcolt a nemesség ellen az úgy nevezett néppárt élén Firenzében, és tagjait számos alkalommal választották gonfalionere-nek, azaz a város első méltóságának. Hatalmukat és vagyonunkat sikeres vállalkozásaiknak, elsősorban a gyapjúkereskedelemnek köszönhették. A család végül a 18. században halt ki. A Strozzi család ezzel szemben klasszikus nemesi család volt. A szembenállás – mely történetünk szempontjából kiemelten fontos – a 16. században csúcsosodott ki, amikor Filippo Strozzi, aki bár benősült a Medici családba, különösen nagy vehemenciával támadta a Mediciek firenzei hegemóniáját, majd az 1527-es felkelés egyik vezetője lett.

Qwirkle (2006/2011)

A Qwirkle az első olyan játék amiről írok, és díjat kapott. Ráadásul igen rangos kitüntetést, az iparban talán legrangosabb német Év játéka díjat nyerte el a 2011-dik évben. Ugyanis a díj szempontjából – így számunkra is – a németországi megjelenés a mérvadó, ami tavaly volt. Márpedig én úgy érzem a játék nem véletlenül nyerte el a díjat, hiszen tényleg remekbe szabott darab. A szépsége az egyszerűségében rejlik, tehát a komplex stratégiák kedvelőit rögtön le kell hűtsem, ez egy vérbeli családi játék. A szabályait könnyű megtanulni, sőt az alapvető taktikai elemeket is gyorsan elsajátíthatják, nem csak a család kemény vonalas játékrajongói, de apraja-nagyja egyaránt. Ha kategóriabesorolást kell választani hozzá, akkor legjobban a konstruktív jelző illik rá, bár rakásainknál egy idő után arra is figyelni fogunk, hogy ne segítsük ellenfeleinket a hozzájuk tippelt kövek kijátszásához. A játék legjobban talán a dominó és a scrabble egyfajta roppant előnyös keverékeként írható le, ami mindkét játék előnyét egyesíti, miközben azok hátrányait kiküszöböli.

Santa Cruz (2012)

A Santa Cruzt filler játékként aposztrofálva mutatták be nekem. Bár ez a megközelítés megállja a helyét, hiszen a tematikája mérsékelten kidolgozott, a játékidő rövid, a stratégiája pedig inkább laza, mintsem izzasztó, azért azt le kell szögezni, hogyha elfogadjuk a besorolást, akkor ebben a kategóriában ő komolyabb darabnak számít. Egy felpakolós játékról van szó, azaz minden körben újabb és újabb épületet pakolunk fel a táblára, amikor éppen nem értékelünk ki. Az első szakaszban a felpakoláshoz a felfedezés öröme is társul, a másodikban pedig a már nagyjából ismert térképen mozoghatunk. A játék sava-borsát a kiértékelések adják meg. A véletlenszerűen választott céljainkat nem csak el kell érni, de a megfelelő ütemben is kell kijátszanunk, hogy ellenfeleinkkel szemben a maximális előnyt szerezhessük. Ez az az ok, ami miatt a játék inkább tartozik a kompetitív, mint a kooperatív játékok közé. A játékot amellett, hogy átvezetőként használható, azoknak lehet még ajánlani akik nem szeretik a túl bonyolult szabályokat.

Játékosok, alkalmak

Ezúttal nem egy újabb játék lesz terítéken, hanem a játékok osztályozását próbálom tovább finomítani. Nyilvánvaló, hogy nem játszhatunk minden játékot minden ismerősünkkel, vagy éppen minden alkalommal. Néhány erős kategóriát ezért szeretnék kiemelni a mezőnyből, hogy ezekkel is segítsem a tájékozódást. Vannak ugyanakkor játékok, amelyek nem egyértelműen sorolhatóak be ezekbe a kategóriákba, így ilyen besorolást nem fogok minden játékhoz erőszakkal rendelni, csupán ott jelzem, ahol a véleményem szerint egyértelmű a besorolás.

BRÉKING – Thunderstone Advance: Towers of Ruin (2012)

Bár mókásan hat egy efféle társasjátékos blogban a BRÉKING kitétel használata, de talán ebben az esetben jogos, ugyanis a Compaya játékboltnak és a AEG Stronghold kiadónak köszönhetően március 9-én pénteken, 3 nappal a hivatalos megjelenés előtt volt alkalmam kipróbálni a játékot, és ha el nem tötymörgöm a bejegyzés megszerkesztését, akkor ezt ti vasárnap olvashatjátok, ami még mindig egy nappal előzi meg a hivatalos kibocsájtást.

Ascension: Chronicle of the Godslayer (2010)

Nem kétséges, az Ascension a legellentmondásosabb játék, mellyel valaha találkoztam. Gyakorlatilag estig sorolhatnám a hibáit. Kivitelezésének minősége hagy kivetnivalót maga után (bár ez inkább a kiegészítőnél derült ki). Sok benne a holtidő, hiszen amíg az egyik játékos cselekszik, a többi vár. Már két játékossal is könnyen befulladhat a taktikánk önhibánkon kívül, ami annál könnyebben előfordul, minél többen ülünk le játszani. A stratégiák tárháza nem túl bőséges. Rettenetesen ki vagyunk téve a szerencsének. Azt hiszem, hogy a fentiekből egyértelműen szembetűnik, ez egy csapnivaló játék. Ugyanakkor mégis imádom. Jelenleg az egyik kedvencem, és akik kipróbálták, többségükben szeretik, vagy – akárcsak jómagam – egyenesen rajonganak érte. Igazából nem tudom megmagyarázni, hogy miért van ez így, ezért csak azt tudom javasolni, próbáljátok ki ti is.

Ez a deck building jellegű kártyajáték fantasy környezetre épül, ahol hősöket fogadhatunk fel, épületeket építhetünk, és természetesen szörnyeket győzhetünk le hőseink segítségével. Minden hősünket, minden épületünket és az összes legyőzendő szörnyet is egy-egy lap reprezentálja. A megvásárolható illetve legyőzhető lapok gyors ütemben cserélődnek, így folyamatosan új, többnyire korábban nem tapasztalt döntési szituációkba kerülünk. Amellett, hogy melyik hőst vásároljuk meg, és melyik szörnyet győzzük le, lapjaink kijátszási sorrendjének rafinált megválasztásával is előnyhöz juthatunk, és persze az sem mellékes, hogy gyenge kezdő hőseinktől hogyan tudunk megválni. A játék során egészen minimális hatást tudunk gyakorolni ellenfeleinkre, így az egyértelműen a konstruktív kategóriába sorolható.

Hawaii (2011)

A doboz

Csak felrakom a napszemüvegem, hátradőlök a napágyon és nagyokat kortyolok a koktélomból, miközben a hulatáncosokon pihentetem tekintetem. A legtöbb embernek valami ilyesmi jut eszébe a Hawaii szóról. Pont ezért nagyon megtévesztő ennek a vérkomoly stratégiai játéknak a neve, mely alaposan felülteti a könnyed szórakozásra áhítosókat.
Bizony a Hawaii tematikát szépen körbejáró work at placement jellegű játék alaposan megtornésztatja a szellemi kihívásra szomjazó játékosok agyát. Számos stratégiából válogathatunk, több olyan döntést kell hoznunk, amelynek előnye és hátránya egyaránt van, így alapos mérlegelést kíván, hogy számunkra melyik döntés éri meg a legjobban. Bár a játékban alapvetően falvainkat kell kiépíteni, kategóriája mégis inkább kompetitív tekintettel arra, hogy a lehetőségeket egymás elől kell elraboljuk, és hogy az egyes körök végén a bónusz pontokat is egymás elől halászhatjuk el.

Patrician (2007)

Következzék ismét egy könnyedebb játék. A Partician 3D beütéssel rendelkező területszerző (area control) játék. A szokásos többségbe kerüléses mechanizmus egy csavarral itt két részre oszlik, aminek számtalan előnye mutatkozik, a stratégiai tér lényegesen bővül. Aki ügyes elviheti az első és második helyet is egy területen, de akár abszolút többséggel is hoppon lehet maradni. Mindazonáltal erősen ki vagyunk téve a szerencsének azáltal, hogy a lapok milyen sorrendben jönnek, ezt azonben részben ellensúlyozza a gyors lejátszásból adódó több menet. A taktikai elemek közül a legfontosabb a tartalékolás. A játék a területekért folytatott harc miatt a konfrontatív kategóriába sorolható.