Targi (2012)

Tekintve, hogy a Ravensburger Vegas nevű játékát nem volt még alkalmam kipróbálni, az SdJ, KSdJ jelöltek (és nyertesek) közül az utolsóhoz érkeztünk el. A legfontosabb amit azonnal meg kell jegyeznünk a játék kapcsán, hogy kétszemélyes. Ez bizonyára rögtön megosztja majd a közönséget, hiszen aki teheti, nem szeret kettesben játszani, viszont sokan vannak, akik leggyakrabban párjukkal, vagy egy barátjukkal pont kettesben tudnak játszani. Márpedig hiába játszható a játékok egy jelentős része két résztvevővel is, azért a legtöbb játék 4-5 főre van optimalizálva, így az utóbbi csoport tagjainak egy igazi jó kétszemélyes játék valódi kincs.
A korábban tárgyalt Villagehez hasonlóan ez is alapvetően worker placement jellegű játék, melyet egy kis készlet gyűjtögetés fűszerezve. Megkapóan újszerű az akciók kiválasztásának módszere, ugyanakkor a játék eléggé egyszerű ahhoz, hogy az újrajátszhatóságát ne érezzem túl magasnak. Ez tehát nem az a játék, amiből heti 3 nap 3-3 partit fogunk játszani, de egy-két hetente elővéve felüdülést jelenthet. Az ellenféllel való interakciók kimerülnek a jobb pozíciók elfoglalásában, így a játékot a konstruktív kategóriába sorolhatjuk be. A törzslapokon található szöveg értése fontos, ám az folyamatosan nyílt, így a játékhoz elegendő, ha az egyik játékos ismeri a szükséges nyelvet.

Blood Bowl: Team Manager - The Card Game (2011)

Na végre egy igazi amerikai játék a blogon, méghozzá a sűrűjéből. A Blood Bowl az amerikai foci és a Warhammer Fantasy világ szerelemgyerekeként világot látott két fős táblás játék, ami magyarul a vérfoci névre hallgat. A játék ízének fontos részét jelentik a kifesthető, hangulatos miniatűrök. Ahogy azt a neve mutatja, ez a sport valamivel keményebb, mint az amúgy sem a finomkodásról elhíresült eredetije. Orkok, törpék, tündék aprítják egymást a pályán, hogy a labdát az ellenfél célterületére juttassák, de legalábbis minél több játékost küldjenek az ellenfelek közül a gyengélkedőre. Ezen játék spin-offjaként született meg ez a kártyajáték. Itt nem egy meccset, hanem egy bajnokságot kell lejátszanunk, és a célunk nem elsősorban a mérkőzések megnyerése, mintsem az, hogy szurkolóink számát maximálisra gyarapítsuk.
A játék más szempontból is első lesz a blogon, hiszen ez az első konfrontatív játék. Itt ténylegesen az a célunk, hogy ellenfelünket vagy ellenfeleinket a földbe döngöljük. Minél rosszabb nekik, annál jobb nekünk.
A játék legnagyobb előnyeként egyértelműen a hangulata nevezhető meg. Minden kis apróság szépen illeszkedik a játék egészébe, és a warhammeres grafikák hangulata csontjainkig hatol . A hátránya pedig az, hogy az európai játékokhoz szokott játékosok számára meglepően nagy teret hagy a szerencsének. Bár nem ez a meghatározó benne, ha játékmechanizmust akarunk ráhúzni, akkor leginkább a deck building játékokhoz hasonlít.

Race for the Galaxy (2007)

Elérkeztünk a jubileumi tizedik játékleíráshoz. Ebből az alkalomból pedig kedvenc játékomat veszem elő. Egy kedves ismerősöm azt a kritikát fogalmazta meg a bloggal kapcsolatban, hogy bár annak deklarált célja az lenne, hogy olyan játékokat ajánljak, amiket érdemes megvenni, ő eddig nem találkozott ilyennel a blogon. Fontosnak tartom ezért itt leírni, hogy a blog célja nem az, hogy eldöntse mások helyett, melyik játék, kinek lenne jó választás, vagy kinek nem. Sokkal inkább az lenne a kívánatos, ha bemutatásaim után mindenki el tudná dönteni, hogy egy-egy játék számot tarthat-e érdeklődésére. Nyilván nem tudom, nem is akarom száműzni személyes véleményem, de a fókuszban az van, hogy kiemeljem minden játék előnyeit és hátrányait egyaránt. Az, hogy nekem mennyire tetszett a játék, a legtisztábban a szubjektív élmény pontszámból olvasható ki. 8+ pont az, amit magam is szívesen birtokolnék. Ami most következik az viszont személyes kedvencem, így mindenkinek feltétel nélkül javaslom.

BRÉKING – Thunderstone Advance: Towers of Ruin (2012)

Bár mókásan hat egy efféle társasjátékos blogban a BRÉKING kitétel használata, de talán ebben az esetben jogos, ugyanis a Compaya játékboltnak és a AEG Stronghold kiadónak köszönhetően március 9-én pénteken, 3 nappal a hivatalos megjelenés előtt volt alkalmam kipróbálni a játékot, és ha el nem tötymörgöm a bejegyzés megszerkesztését, akkor ezt ti vasárnap olvashatjátok, ami még mindig egy nappal előzi meg a hivatalos kibocsájtást.

Ascension: Chronicle of the Godslayer (2010)

Nem kétséges, az Ascension a legellentmondásosabb játék, mellyel valaha találkoztam. Gyakorlatilag estig sorolhatnám a hibáit. Kivitelezésének minősége hagy kivetnivalót maga után (bár ez inkább a kiegészítőnél derült ki). Sok benne a holtidő, hiszen amíg az egyik játékos cselekszik, a többi vár. Már két játékossal is könnyen befulladhat a taktikánk önhibánkon kívül, ami annál könnyebben előfordul, minél többen ülünk le játszani. A stratégiák tárháza nem túl bőséges. Rettenetesen ki vagyunk téve a szerencsének. Azt hiszem, hogy a fentiekből egyértelműen szembetűnik, ez egy csapnivaló játék. Ugyanakkor mégis imádom. Jelenleg az egyik kedvencem, és akik kipróbálták, többségükben szeretik, vagy – akárcsak jómagam – egyenesen rajonganak érte. Igazából nem tudom megmagyarázni, hogy miért van ez így, ezért csak azt tudom javasolni, próbáljátok ki ti is.

Ez a deck building jellegű kártyajáték fantasy környezetre épül, ahol hősöket fogadhatunk fel, épületeket építhetünk, és természetesen szörnyeket győzhetünk le hőseink segítségével. Minden hősünket, minden épületünket és az összes legyőzendő szörnyet is egy-egy lap reprezentálja. A megvásárolható illetve legyőzhető lapok gyors ütemben cserélődnek, így folyamatosan új, többnyire korábban nem tapasztalt döntési szituációkba kerülünk. Amellett, hogy melyik hőst vásároljuk meg, és melyik szörnyet győzzük le, lapjaink kijátszási sorrendjének rafinált megválasztásával is előnyhöz juthatunk, és persze az sem mellékes, hogy gyenge kezdő hőseinktől hogyan tudunk megválni. A játék során egészen minimális hatást tudunk gyakorolni ellenfeleinkre, így az egyértelműen a konstruktív kategóriába sorolható.

London (2010)

A játék doboza

Anglia fővárosában járunk. 1666-ot írunk, a tűzvész után a romokon kell egy új város alapjait leraknunk. Célunk úgy felépiteni a várost a 20. század hajnaláig ivelő játék alatt, hogy közben minél busásabb haszonra tehessünk szert. Bár a játék egy szép nagy táblával is rendelkezik, elsősorban kártyajátéknak tekinthető, hiszen a tábla szerepe marginális csupán. Ahogy a keretsztori is mutatja, elsősorban építkező, konstruktív környezetben folyik az meglehetősen összetett és erősen kombinatív élményt kínáló küzdelem. A fő vonzereje talán az a kettősség, melynek hatására az egyik körben minél több lapot igyekszünk szerezni, míg a következőben megpróbálunk szabaldulni tőlük, illetve a döntési helyzet, hogy akarunk-e több előnyhöz jutni nagyobb mennyiségű hátrány bevállalása árán.