Targi (2012)

Tekintve, hogy a Ravensburger Vegas nevű játékát nem volt még alkalmam kipróbálni, az SdJ, KSdJ jelöltek (és nyertesek) közül az utolsóhoz érkeztünk el. A legfontosabb amit azonnal meg kell jegyeznünk a játék kapcsán, hogy kétszemélyes. Ez bizonyára rögtön megosztja majd a közönséget, hiszen aki teheti, nem szeret kettesben játszani, viszont sokan vannak, akik leggyakrabban párjukkal, vagy egy barátjukkal pont kettesben tudnak játszani. Márpedig hiába játszható a játékok egy jelentős része két résztvevővel is, azért a legtöbb játék 4-5 főre van optimalizálva, így az utóbbi csoport tagjainak egy igazi jó kétszemélyes játék valódi kincs.
A korábban tárgyalt Villagehez hasonlóan ez is alapvetően worker placement jellegű játék, melyet egy kis készlet gyűjtögetés fűszerezve. Megkapóan újszerű az akciók kiválasztásának módszere, ugyanakkor a játék eléggé egyszerű ahhoz, hogy az újrajátszhatóságát ne érezzem túl magasnak. Ez tehát nem az a játék, amiből heti 3 nap 3-3 partit fogunk játszani, de egy-két hetente elővéve felüdülést jelenthet. Az ellenféllel való interakciók kimerülnek a jobb pozíciók elfoglalásában, így a játékot a konstruktív kategóriába sorolhatjuk be. A törzslapokon található szöveg értése fontos, ám az folyamatosan nyílt, így a játékhoz elegendő, ha az egyik játékos ismeri a szükséges nyelvet.

K2 (2010)

A 2012-es Kennerspiel des Jahres jelöltjei közül elsőként a K2-t vesszük górcső alá. A díjról magáról már megemlékeztem a Strasbourgról szóló cikkben. A játék nevét a világ második legmagasabb és egyben az egyik legnehezebben mászható csúcsáról, a Karakorum hegységben, Pakisztánban található K2 hegyről kapta. A játékosok hegymászókat alakítanak, kiknek céljuk feljutni a csúcsra. Útközben meg kell küzdeni az időjárás viszontagságaival, és figyelni kell az akklimatizációra is. A hegymászás közismerten veszélyes hobbi, ezért társasjátékok esetén meglepő módon, de hegymászóink meghalhatnak a játék során. A játék menete konstruktív, ellenfeleinknek nem tudunk segíteni, de hátráltatni is csak nagyon közvetve tudjuk őket. Az értékelés lázmérő elven működik, nem az számít, hogy hol állnak mászóink a játék végén, hanem az, hogy mi volt a legmagasabb pont ahova eljutottak. Kivéve persze, ha életüket vesztik mászás közben.

Eselsbrücke (2011)

Úgy döntöttem ideje felrúgnom az eredetileg tervezett menetrendet, hiszen közeleg a Spiel des Jahres, a legrangosabb játékdíj 2012-es odaítélésének dátuma. Érdemes tehát soron kívül megismerkednünk a jelöltekkel, vagy legalábbis azokkal amelyeket módomban állt már kipróbálni. Mielőtt ebbe belemerülünk fontos tisztázni, hogy az utóbbi két évben a díj nyertesei már nem olyan gémerjátékok, mint a Catan (1995), a Carcassone (2001), vagy éppen a műfajteremtő Dominion (2009). A nyertes kiválasztásánál fontosabb szerepet kapott, hogy családban, nem társasjátékos érdeklődésű társaságban is játszhatóak legyenek. Ezt a trendet támasztja alá, hogy tavaly létrehozták a Kennerspiel des Jahres avagy Gamer’s Game of the Year díjat, melyet az év gémerjátéka néven magyaríthatnánk. Ebben a kategóriában sem az igazán összetett és nagyon bonyolult játékok az esélyesek, hanem inkább a korábbi nyerteseknek megfelelő nehézségűek.

Az ABC rendben első jelölt az Eselsbrücke, mely stílusában igazi party játék, mely talán a 2010-es győzteshez a Dixit-hez áll a legközelebb. Voltaképp egyszerű memóriajátékról van szó, melyhez azonban jó adag kreativitásra, kommunikációs és asszociáció készségekre lesz szükségünk. Az én játéktípus felosztásomban nehéz megtalálni a helyét, hiszen nem a szó klasszikus értelmében konstruktív, de mellette egy kis kooperatív jelleg is felfedezhető. Nagyjából az igaz rá, ami a korábban általam már elemzett Qwirkle-re is, kiváló szórakozás lehet olyan játékosokkal, akik egyébként ritkán ülnek le társasjátékok mellé.

Strasbourg (2011)

A tavalyi év volt az első, amikor kiosztották a német év gémerjátéka díjat (Kennerspiel des Jahres). Ugyanaz a zsűri ítéli ezt oda, mint az év játéka díjat, ám itt elvileg a gémerek szempontjait veszik figyelembe erősebben, úgy mint hosszabb játékidő, komplexebb de teljesen világos és könnyen érthető szabályok. Az ilyen játékok jellemzően nem győzelmi feltétellel, hanem egy végső pontozással érnek véget. Viszont a legfontosabb egyesítő elv, hogy a győztes stratégia nem nyilvánvaló első nekifutásra, több próbálkozás kell, hogy a játékosok ráérezzenek.
Én a magam részéről a tavalyi díj sorsával nem vagyok maradéktalanul elégedett, mivel úgy vélem ez a Strasbourg egy jóval erősebb választás lett volna, mint a végső győztes 7Wonders. Amit talán ellenérvként fel lehet hozni az a hosszabb játékmenet – annak ellenére, hogy a zsűri szerint ez elvárás az ilyen játékokkal szemben –, viszont előbbi licitálós jellege miatt sokkal aktívabb interakció jellemzi, mint a cím első nyertesét. Pont a licitálós alapjelleg miatt természetesen a kompetitív játékok közé kell sorolnunk. Bár ez is remekül meg van valósítva, a játék igazi erősségét mégis az elsősorban területszerzéshez kapcsolódó feladatok kiválasztása adja, mely rögtön a játék elején eldöntheti sorsunkat, ha túl bátortalanok vagy túl mohók vagyunk.

Blood Bowl: Team Manager - The Card Game (2011)

Na végre egy igazi amerikai játék a blogon, méghozzá a sűrűjéből. A Blood Bowl az amerikai foci és a Warhammer Fantasy világ szerelemgyerekeként világot látott két fős táblás játék, ami magyarul a vérfoci névre hallgat. A játék ízének fontos részét jelentik a kifesthető, hangulatos miniatűrök. Ahogy azt a neve mutatja, ez a sport valamivel keményebb, mint az amúgy sem a finomkodásról elhíresült eredetije. Orkok, törpék, tündék aprítják egymást a pályán, hogy a labdát az ellenfél célterületére juttassák, de legalábbis minél több játékost küldjenek az ellenfelek közül a gyengélkedőre. Ezen játék spin-offjaként született meg ez a kártyajáték. Itt nem egy meccset, hanem egy bajnokságot kell lejátszanunk, és a célunk nem elsősorban a mérkőzések megnyerése, mintsem az, hogy szurkolóink számát maximálisra gyarapítsuk.
A játék más szempontból is első lesz a blogon, hiszen ez az első konfrontatív játék. Itt ténylegesen az a célunk, hogy ellenfelünket vagy ellenfeleinket a földbe döngöljük. Minél rosszabb nekik, annál jobb nekünk.
A játék legnagyobb előnyeként egyértelműen a hangulata nevezhető meg. Minden kis apróság szépen illeszkedik a játék egészébe, és a warhammeres grafikák hangulata csontjainkig hatol . A hátránya pedig az, hogy az európai játékokhoz szokott játékosok számára meglepően nagy teret hagy a szerencsének. Bár nem ez a meghatározó benne, ha játékmechanizmust akarunk ráhúzni, akkor leginkább a deck building játékokhoz hasonlít.

Leonardo da Vinci (2006)

A reneszánsz ember, a XV-XVI. század talán legjelentősebb figurája igazi polihisztor volt. Festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író. Nekünk ebben a játékban ennél lényegesen egyszerűbb lesz a dolgunk, hiszen csupán néhány hasznos szerkezetet kell feltalálnunk. Ehhez a legfontosabb eszközünk a licitálás lesz. Fontos döntéseket kell meghoznunk, hogy mennyi erőforrást fordítunk fejlődésre, és mennyit a komponensek összeszedésére, a találmányok elkészítésére. Végül annak a játékosnak a neve fog fennmaradni a legtöbb nemzedéken át, aki a legjobban osztja be lehetőségeit. A játék kompetitív jellegű, és fixen 9 kör után ér véget. A találmányok elkészítésénél arra sem árt ügyelni, hogy a legváltozatosabban állítsuk össze azokat.

Age of Empires III (2007)

Jajj ne. Ezt a hetedik bőrbe kellett volna írnom. Mert hát a kiadóknak megvan az a rossz szokása, hogyha kialakul egy brand, akkor mindenféle merchandise-t kiadnak hozzá, amit majd a rajongók jól megvesznek. Persze, mivel a cél az, hogy a termék elkeljen, ezt pedig már a név hozza, nincs szükség rá, hogy valami különlegesen jót alkossanak, egy átlagos kivitel, kis koppintással, sok márkajelöléssel elég is lesz. No ez az a sztereotípia ami alapján roppant nagyot tévedhetünk a közismert RTS számítógépes játék nyomán készült az Age of Empire III esetében. (Megjegyzem nem is ez a neve igazából, de mivel ez a nagy felirat a dobozon, és mindenki így ismeri, nekünk is pont jó lesz.) Ugyanis ez a játék remekül el van találva, szórakoztató, pörgő, sok kombinációs lehetőséggel. Alapvetően a többségi területbirtoklás és a worker placement keveredik benne, némi készlet gyűjtögetéssel megfűszerezve. Elsőre kicsit talán túlbonyolítottnak tűnően, de hamar bele lehet rázódni, és a szabályok illetve lehetőségek ekkor egységgé állnak össze.

A nyolc körből álló játék tematikáját azért a számítógépes játéktól örökölte. A játékosok az Újvilágot meghódító nemzeteket alakítanak, akik minél komolyabb befolyásra igyekeznek szert tenni, minél több gyarmatot igyekeznek uralmuk alá vonni. A körönkénti sok akciónk az egyik legjobb általam ismert worker placement játékká teszi ez az erősen kompetitív jellegű de azért konfrontatív jelleggel is rendelkező társast, melyen talán csak a szerencse szerepe ront egy cseppet.

Vinhos (2010)

Ahogy autóversenyzésben az abroncsoknak kiemelten fontos szerep jut, hiszen ezek viszik át a motor erejét az aszfaltra, aképp a játékokban is nagyon fontos szempont az, hogy a játék bonyolultsága milyen mértékben tud hasznosulni, milyen mértékben alakul játékélménnyé. Minél bonyolultabb egy játék, annál nagyobb a kockázat, hogy a játékosok elvesznek a teendők tengerében, és a játék egyes mozzanatai felesleges, sőt adott esetben zavaró kolonccá válnak. Nem kétséges, hogy a Vinhos az egyik legbonyolultabb játék, amit valaha próbáltam, de véleményem szerint a hasznosítás itt jól sikerült. Semmiképp nem javaslom a könnyedebb játék kedvelőinek, akiktől viszont a komolyabb agytorna nem áll távolabb, azoknak kiváló választás lehet. Klasszikus gémer játék. Annyira összetett, hogy az egyes mechanizmusokat is csak az egyes részeire lehet ráhúzni. Például csupán két-három apróbb része van, ami worker placement jellegű. Bár a játék jelentős része konstruktív, a pontszerzésnél erősebb hangsúlyt kap a kompetitív jelleg.

Medici vs. Strozzi (2006)

Kezdjük egy kis történelemórával. A Medici név hallatán mindenkinek a mecénás szó ugrik be azonnal, meg az is nyilván megvan, hogy Olaszországban járunk, de kik voltak Mediciék, és főleg mi volt a gondjuk Strozziékkal?
Mindkét család Firenzei volt, és egyaránt fontos szerepet játszottak a város életében. A de'Medici család a 14. századtól harcolt a nemesség ellen az úgy nevezett néppárt élén Firenzében, és tagjait számos alkalommal választották gonfalionere-nek, azaz a város első méltóságának. Hatalmukat és vagyonunkat sikeres vállalkozásaiknak, elsősorban a gyapjúkereskedelemnek köszönhették. A család végül a 18. században halt ki. A Strozzi család ezzel szemben klasszikus nemesi család volt. A szembenállás – mely történetünk szempontjából kiemelten fontos – a 16. században csúcsosodott ki, amikor Filippo Strozzi, aki bár benősült a Medici családba, különösen nagy vehemenciával támadta a Mediciek firenzei hegemóniáját, majd az 1527-es felkelés egyik vezetője lett.

Santa Cruz (2012)

A Santa Cruzt filler játékként aposztrofálva mutatták be nekem. Bár ez a megközelítés megállja a helyét, hiszen a tematikája mérsékelten kidolgozott, a játékidő rövid, a stratégiája pedig inkább laza, mintsem izzasztó, azért azt le kell szögezni, hogyha elfogadjuk a besorolást, akkor ebben a kategóriában ő komolyabb darabnak számít. Egy felpakolós játékról van szó, azaz minden körben újabb és újabb épületet pakolunk fel a táblára, amikor éppen nem értékelünk ki. Az első szakaszban a felpakoláshoz a felfedezés öröme is társul, a másodikban pedig a már nagyjából ismert térképen mozoghatunk. A játék sava-borsát a kiértékelések adják meg. A véletlenszerűen választott céljainkat nem csak el kell érni, de a megfelelő ütemben is kell kijátszanunk, hogy ellenfeleinkkel szemben a maximális előnyt szerezhessük. Ez az az ok, ami miatt a játék inkább tartozik a kompetitív, mint a kooperatív játékok közé. A játékot amellett, hogy átvezetőként használható, azoknak lehet még ajánlani akik nem szeretik a túl bonyolult szabályokat.

Hawaii (2011)

A doboz

Csak felrakom a napszemüvegem, hátradőlök a napágyon és nagyokat kortyolok a koktélomból, miközben a hulatáncosokon pihentetem tekintetem. A legtöbb embernek valami ilyesmi jut eszébe a Hawaii szóról. Pont ezért nagyon megtévesztő ennek a vérkomoly stratégiai játéknak a neve, mely alaposan felülteti a könnyed szórakozásra áhítosókat.
Bizony a Hawaii tematikát szépen körbejáró work at placement jellegű játék alaposan megtornésztatja a szellemi kihívásra szomjazó játékosok agyát. Számos stratégiából válogathatunk, több olyan döntést kell hoznunk, amelynek előnye és hátránya egyaránt van, így alapos mérlegelést kíván, hogy számunkra melyik döntés éri meg a legjobban. Bár a játékban alapvetően falvainkat kell kiépíteni, kategóriája mégis inkább kompetitív tekintettel arra, hogy a lehetőségeket egymás elől kell elraboljuk, és hogy az egyes körök végén a bónusz pontokat is egymás elől halászhatjuk el.

Befejezések

Mikor ér véget egy játék? Több megoldással találkozhatunk erre a társasjátékok világában.