Eselsbrücke (2011)

Úgy döntöttem ideje felrúgnom az eredetileg tervezett menetrendet, hiszen közeleg a Spiel des Jahres, a legrangosabb játékdíj 2012-es odaítélésének dátuma. Érdemes tehát soron kívül megismerkednünk a jelöltekkel, vagy legalábbis azokkal amelyeket módomban állt már kipróbálni. Mielőtt ebbe belemerülünk fontos tisztázni, hogy az utóbbi két évben a díj nyertesei már nem olyan gémerjátékok, mint a Catan (1995), a Carcassone (2001), vagy éppen a műfajteremtő Dominion (2009). A nyertes kiválasztásánál fontosabb szerepet kapott, hogy családban, nem társasjátékos érdeklődésű társaságban is játszhatóak legyenek. Ezt a trendet támasztja alá, hogy tavaly létrehozták a Kennerspiel des Jahres avagy Gamer’s Game of the Year díjat, melyet az év gémerjátéka néven magyaríthatnánk. Ebben a kategóriában sem az igazán összetett és nagyon bonyolult játékok az esélyesek, hanem inkább a korábbi nyerteseknek megfelelő nehézségűek.

Az ABC rendben első jelölt az Eselsbrücke, mely stílusában igazi party játék, mely talán a 2010-es győzteshez a Dixit-hez áll a legközelebb. Voltaképp egyszerű memóriajátékról van szó, melyhez azonban jó adag kreativitásra, kommunikációs és asszociáció készségekre lesz szükségünk. Az én játéktípus felosztásomban nehéz megtalálni a helyét, hiszen nem a szó klasszikus értelmében konstruktív, de mellette egy kis kooperatív jelleg is felfedezhető. Nagyjából az igaz rá, ami a korábban általam már elemzett Qwirkle-re is, kiváló szórakozás lehet olyan játékosokkal, akik egyébként ritkán ülnek le társasjátékok mellé.

Strasbourg (2011)

A tavalyi év volt az első, amikor kiosztották a német év gémerjátéka díjat (Kennerspiel des Jahres). Ugyanaz a zsűri ítéli ezt oda, mint az év játéka díjat, ám itt elvileg a gémerek szempontjait veszik figyelembe erősebben, úgy mint hosszabb játékidő, komplexebb de teljesen világos és könnyen érthető szabályok. Az ilyen játékok jellemzően nem győzelmi feltétellel, hanem egy végső pontozással érnek véget. Viszont a legfontosabb egyesítő elv, hogy a győztes stratégia nem nyilvánvaló első nekifutásra, több próbálkozás kell, hogy a játékosok ráérezzenek.
Én a magam részéről a tavalyi díj sorsával nem vagyok maradéktalanul elégedett, mivel úgy vélem ez a Strasbourg egy jóval erősebb választás lett volna, mint a végső győztes 7Wonders. Amit talán ellenérvként fel lehet hozni az a hosszabb játékmenet – annak ellenére, hogy a zsűri szerint ez elvárás az ilyen játékokkal szemben –, viszont előbbi licitálós jellege miatt sokkal aktívabb interakció jellemzi, mint a cím első nyertesét. Pont a licitálós alapjelleg miatt természetesen a kompetitív játékok közé kell sorolnunk. Bár ez is remekül meg van valósítva, a játék igazi erősségét mégis az elsősorban területszerzéshez kapcsolódó feladatok kiválasztása adja, mely rögtön a játék elején eldöntheti sorsunkat, ha túl bátortalanok vagy túl mohók vagyunk.

Blood Bowl: Team Manager - The Card Game (2011)

Na végre egy igazi amerikai játék a blogon, méghozzá a sűrűjéből. A Blood Bowl az amerikai foci és a Warhammer Fantasy világ szerelemgyerekeként világot látott két fős táblás játék, ami magyarul a vérfoci névre hallgat. A játék ízének fontos részét jelentik a kifesthető, hangulatos miniatűrök. Ahogy azt a neve mutatja, ez a sport valamivel keményebb, mint az amúgy sem a finomkodásról elhíresült eredetije. Orkok, törpék, tündék aprítják egymást a pályán, hogy a labdát az ellenfél célterületére juttassák, de legalábbis minél több játékost küldjenek az ellenfelek közül a gyengélkedőre. Ezen játék spin-offjaként született meg ez a kártyajáték. Itt nem egy meccset, hanem egy bajnokságot kell lejátszanunk, és a célunk nem elsősorban a mérkőzések megnyerése, mintsem az, hogy szurkolóink számát maximálisra gyarapítsuk.
A játék más szempontból is első lesz a blogon, hiszen ez az első konfrontatív játék. Itt ténylegesen az a célunk, hogy ellenfelünket vagy ellenfeleinket a földbe döngöljük. Minél rosszabb nekik, annál jobb nekünk.
A játék legnagyobb előnyeként egyértelműen a hangulata nevezhető meg. Minden kis apróság szépen illeszkedik a játék egészébe, és a warhammeres grafikák hangulata csontjainkig hatol . A hátránya pedig az, hogy az európai játékokhoz szokott játékosok számára meglepően nagy teret hagy a szerencsének. Bár nem ez a meghatározó benne, ha játékmechanizmust akarunk ráhúzni, akkor leginkább a deck building játékokhoz hasonlít.

Fürstenfeld (2010)

Friedemann Friese Babitsot megszégyenítő rajongója az alliterációnak. Hogy melyik betű a kedvence? Nomen est onem. Talán jól példázza ezt a mániát (vagy talán brandet?), hogy saját kiadóját a fantáziadús 2F-Spiele névre keresztelte. Természetesen minden játéka is F betűvel kezdődik, legalábbis az eredeti német nyelven. Persze ez csak egy apróság. A mester keze munkája sokkal erőteljesebb látható nyomokat hagy maga után. Ha csak a külalakot nézzük rögtön szembe ötlenek a jellegzetes négyzet alakú kártyák, de akit nem a külsőségek mozgatnak, hanem a mechanizmusok, azok számára a jó hírem, hogy Friese játékainak a legfontosabb közös jellemzője a negatív visszacsatolás. Minél jobban áll valaki annál komolyabb hátrányban van társaihoz képest. Márpedig ez a játékelem önmagában remek taktikai döntéseket kíván meg.

Leonardo da Vinci (2006)

A reneszánsz ember, a XV-XVI. század talán legjelentősebb figurája igazi polihisztor volt. Festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író. Nekünk ebben a játékban ennél lényegesen egyszerűbb lesz a dolgunk, hiszen csupán néhány hasznos szerkezetet kell feltalálnunk. Ehhez a legfontosabb eszközünk a licitálás lesz. Fontos döntéseket kell meghoznunk, hogy mennyi erőforrást fordítunk fejlődésre, és mennyit a komponensek összeszedésére, a találmányok elkészítésére. Végül annak a játékosnak a neve fog fennmaradni a legtöbb nemzedéken át, aki a legjobban osztja be lehetőségeit. A játék kompetitív jellegű, és fixen 9 kör után ér véget. A találmányok elkészítésénél arra sem árt ügyelni, hogy a legváltozatosabban állítsuk össze azokat.

Age of Empires III (2007)

Jajj ne. Ezt a hetedik bőrbe kellett volna írnom. Mert hát a kiadóknak megvan az a rossz szokása, hogyha kialakul egy brand, akkor mindenféle merchandise-t kiadnak hozzá, amit majd a rajongók jól megvesznek. Persze, mivel a cél az, hogy a termék elkeljen, ezt pedig már a név hozza, nincs szükség rá, hogy valami különlegesen jót alkossanak, egy átlagos kivitel, kis koppintással, sok márkajelöléssel elég is lesz. No ez az a sztereotípia ami alapján roppant nagyot tévedhetünk a közismert RTS számítógépes játék nyomán készült az Age of Empire III esetében. (Megjegyzem nem is ez a neve igazából, de mivel ez a nagy felirat a dobozon, és mindenki így ismeri, nekünk is pont jó lesz.) Ugyanis ez a játék remekül el van találva, szórakoztató, pörgő, sok kombinációs lehetőséggel. Alapvetően a többségi területbirtoklás és a worker placement keveredik benne, némi készlet gyűjtögetéssel megfűszerezve. Elsőre kicsit talán túlbonyolítottnak tűnően, de hamar bele lehet rázódni, és a szabályok illetve lehetőségek ekkor egységgé állnak össze.

A nyolc körből álló játék tematikáját azért a számítógépes játéktól örökölte. A játékosok az Újvilágot meghódító nemzeteket alakítanak, akik minél komolyabb befolyásra igyekeznek szert tenni, minél több gyarmatot igyekeznek uralmuk alá vonni. A körönkénti sok akciónk az egyik legjobb általam ismert worker placement játékká teszi ez az erősen kompetitív jellegű de azért konfrontatív jelleggel is rendelkező társast, melyen talán csak a szerencse szerepe ront egy cseppet.

Neuland (2004)

Amikor a Neulandot megismertem, több, sokat látott gémer véleményét is meghallgattam, és. érdekes módon egybehangzott a véleményük. A játék méltatlanul alulértékelt. Többük különféle leárazásokon bagóért jutott hozzá a dobozhoz, amit később sem bántak meg. Számomra ebből két fontos tanulság szűrődött le, egyrészt, hogy ár-érték arányban a játék az egyik legjobb választás lehet, a másik viszont az, hogy feltehetően elég nehéz hozzájutni.
A Neulandon felfedezhetőek a worker placement játékok jegyei, és idő alapú sorrendet használ a fix körök helyett. Mint az előbbi kategória legtöbb szereplője ez is kompetitív jellegű. A játék során különféle épületeket kell felépítenünk és használnunk, hogy győzelemhez szükséges pontokat összeszedjük. Ahhoz, hogy ezt végre tudjuk hajtani mindenféle alapanyagokra kell szert tennünk, majd ezekből folyamatosan egyre összetettebb kellékeket legyártanunk. A játék talán azért nem tudott sikeres lenni, mert bár a mechanizmusai nagyon szépen a technikai megvalósítása nem túl szép. Roppant komoly figyelmet igényel az, hogy mindent számon tartsunk a játékban, és néha így is el fog siklani a tekintetünk pár apróság fölött.