2012. március 17., szombat

Santa Cruz (2012)

A Santa Cruzt filler játékként aposztrofálva mutatták be nekem. Bár ez a megközelítés megállja a helyét, hiszen a tematikája mérsékelten kidolgozott, a játékidő rövid, a stratégiája pedig inkább laza, mintsem izzasztó, azért azt le kell szögezni, hogyha elfogadjuk a besorolást, akkor ebben a kategóriában ő komolyabb darabnak számít. Egy felpakolós játékról van szó, azaz minden körben újabb és újabb épületet pakolunk fel a táblára, amikor éppen nem értékelünk ki. Az első szakaszban a felpakoláshoz a felfedezés öröme is társul, a másodikban pedig a már nagyjából ismert térképen mozoghatunk. A játék sava-borsát a kiértékelések adják meg. A véletlenszerűen választott céljainkat nem csak el kell érni, de a megfelelő ütemben is kell kijátszanunk, hogy ellenfeleinkkel szemben a maximális előnyt szerezhessük. Ez az az ok, ami miatt a játék inkább tartozik a kompetitív, mint a kooperatív játékok közé. A játékot amellett, hogy átvezetőként használható, azoknak lehet még ajánlani akik nem szeretik a túl bonyolult szabályokat.

Szabályok
A tábla

A játék során a célunk az, hogy épületeinkkel népesítsük be az egy nagy és két apróbb szigetet. Ezt három fajta épülettel tehetjük meg, házzal, templommal és világítótoronnyal. A szigeten kijelölt épület szárazföldi és vulkáni helyekre a játék elején zártan kell felhelyeznünk az épület lapkákat, a tengerpartiakra pedig nyíltan. Minden területre csak az adott területnek megfelelő lapka kerülhet. A lapka nem csak azt mutatja meg milyen bónuszt kapunk az adott pozícióra településkor, de azt is, hogy oda milyen jellegű épület húzható fel. Mivel világítótornyunk és templomunk csak korlátozott számban van, ezekkel jól kell gazdálkodnunk.
Játék közben
A kezdő körben minden játékos lehelyezhet egy épületet, a további épületeket pedig (körönként egyet) úgy építhetjük fel ha odautazunk. Az utazásnak három módja van, a szárazföldet behálózó utakon, az azt átszelő folyókon, illetve körbeölelő tengeren. Minden utazást a megfelelő típusú utazás kártyával tehetjük meg, és persze ezekből sincs korlátlan készletünk.Ráadásul minden játékosnak más és más utazáskártya készlete van, ami az egyes szakaszok elején kerül kiválasztásra. Minden készletben van egy joker utazás is, amivel nemcsak kettőt utazhatunk (két épületet lehelyezve), de azt tetszőleges módon tehetjük meg. Az utazás során út kártyával már lerakott épületünkkel szomszédos mezőre, folyó kártyával egy olyan folyón ahol van épületünk bárhová, tenger kártya esetén pedig tetszőleges tengerparti mezőre költözhetünk.
A legnehezebben a vulkanikus lapkák érhetők el, ám mivel a vulkanikus talaj tápanyagokban gazdag, így ezek a lapkák nagyobb hasznot termelnek nekünk.

Balra vulkán, jobbra szárazföld, fent madarak, lent tengerpart
Lapkák, nyersanyagok
Ha felépítettünk egy épületet nem csak akkor minden szomszédos még zárt lapka felfedésre kerül, de az épületen feltüntetett pontértéket is megkapjuk, illetve ha az épület mellett egy kék pötty található, akkor húzhatunk egy madár lapkát is, ami a játék végéig zártan van előttünk, és 1-3 pontot fog jelenteni felfedése után. Az épületeken található nyersanyagoknak (arany, hal, birka, fa)csak a kiértékeléskor vesszük hasznát.

Kiértékelés lapok
A célok

Az első szakasz elején mindenki két véletlenszerű célt, avagy kiértékelés lapot kap a kezébe. Ezek vonatkozhatnak valamilyen építési összeállításra, valamilyen nyersanyagra, esetleg azok kombinációjára, bizonyos típuspú épületekre vagy a madár lapkákra. Bármelyik játékos bármelyik körében dönthet úgy, hogy utazás (és építés) helyett kiértékel. És itt a csavar, ugyanis ekkor mindenki megkapja a feltüntetett pontot, aki a lap feltételét telesíti. A nyersanyag és az építési konstelláció jellegű lapoknál a pontnak előfeltétele csupán az, hogy rendelkezzünk a nyersanyaggal illetve a megadott elhelyezkedésű vagy típusú épületekkel. Más célok esetén a megfelelő elhelyezkedésű épületeink (vagy épp madár lapkáink) számától függően kaphatunk pontokat. A legérdekesebb kiértékelés viszont a vulkánkitörés, ami elpusztít minden vulkanikus talajra épült épületet, és gazdáikat épületenként két pont levonással sújtja. A kiértékelés lapokat a szakasz végéig kötelező kijátszani. Akkor is, ha az csak ellenfelünknek ad pontot.

Utazás lapok
Második szakasz
A második szakasz előtt minden épületet eltávolítunk a pályáról, a lapkák viszont maradnak (ami fel volt fedve az úgy, ami nem az úgy). Választunk új utazókártya készletet, illetve húzunk egy új kiértékelés lapot, majd a háromból egyet zártan eldobunk. A második szakasz lezártával már csak a madár lapkák pontértékét kell hozzáadnunk az addigiakhoz, hogy a végeredményt megkapjuk.

50 pontos jelölők
Kivitelezés
A játék kivitelezése átlagosnak nevezhető. A tábla a lapkák a szokásos minőséget hozzák, a kártyalapok is rendben vannak. Ami említést érdemel, hogy az épület jelölők szépen kidolgozottak, illetve, hogy ebben a játékban találkoztam a legötletesebb pontjelöléssel. A pontokat a tábla pontozó részén léphetjük le bábunkkal ami alá egy kör megtétele után egy 50 pontot szimbolizáló ki emelvény rakhatunk, úgy, mintha két legót építenénk egybe. Jól használható, szép megoldás.

Értékelés
Nyelvfüggőség Nyelvfüggetlen
Játékosok száma 2-4
Kivitelezés 8/10
Szerencsefüggetlenség 6/10
Bonyolultság
6/10
Stratégiai tér 5/10
Játékidő 40 perc
Szubjektív élmény 6/10
Összhatás 6,4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése