2012. március 5., hétfő

Hawaii (2011)

A doboz
Csak felrakom a napszemüvegem, hátradőlök a napágyon és nagyokat kortyolok a koktélomból, miközben a hulatáncosokon pihentetem tekintetem. A legtöbb embernek valami ilyesmi jut eszébe a Hawaii szóról. Pont ezért nagyon megtévesztő ennek a vérkomoly stratégiai játéknak a neve, mely alaposan felülteti a könnyed szórakozásra áhítosókat.
Bizony a Hawaii tematikát szépen körbejáró work at placement jellegű játék alaposan megtornésztatja a szellemi kihívásra szomjazó játékosok agyát. Számos stratégiából válogathatunk, több olyan döntést kell hoznunk, amelynek előnye és hátránya egyaránt van, így alapos mérlegelést kíván, hogy számunkra melyik döntés éri meg a legjobban. Bár a játékban alapvetően falvainkat kell kiépíteni, kategóriája mégis inkább kompetitív tekintettel arra, hogy a lehetőségeket egymás elől kell elraboljuk, és hogy az egyes körök végén a bónusz pontokat is egymás elől halászhatjuk el.

A Nagy Sziget
Szabályok
A játék öt körből áll. Az elsődleges feladatunk az öt kör alatt, hogy a falvainkat felépítsük. Ehhez a 10 helyszínből álló Nagy Szigeten, illetve 4 kisebb szigeten vásárolhatjuk meg a falvak épületeit. Legfeljebb 5 falut építhetünk, és mindegyikhez tetszőleges számú lapkát rakhatunk, amíg azok között nincs két egyforma. A falvak fölött egy maszk található, a tiki. Ha ilyet vasarolunk, akkor egyre kozelebb rakhatjuk a falvak kiindulópontjához. A játék végén az a falu értékelődik ki (érnek pontot a hozzá lerakott lapkák) amelyik elér a legközelebbi tiki-ig.
A vásárláshoz három erőforrás áll rendelkezésre, a talp, a kagyló és a gyümölcs. A talp arra szolgál, hogy a helyszínek között talpaljunk, sőt a hajókat is ezzel üzemeltethetjük – gondolom vizibiciklikről van szó –, hogy eljussunk a kis szigetekre. A kagylóval pedig épületeket tudunk vásárolni. A gyümölcsöt talpként és kagylóként is használhatjuk, de nem keverhetjük talppal vagy kagylóval.
Falvak
A Nagy Szigeten lévő helyszínekre költség tokeneket kell elhelyezni véletlenszerűen. Az adott területen lévő lapkákat ennyiért tudjuk megvásárolni. Vagy dönthetünk úgy, hogy a duplájáért vásárolunk, ekkor dupla hatásfokű épülethez jutunk hozzá. A megvasarolt épületet azonnal le kell helyzenünk az egyik falunkba, illetve megkapjuk a költség tokent is. Természetesen csak olyan épületeket vehetünk ami mellett még van token. A teljesség igénye nélkül az alábbi épületeket vásárolhatjuk meg:
  • talp termelő kunyhó
  • kagyló termelő kunyhó 
  • gyümölcsös
  • bónuszt adó kunyhó (elsősorban a játék végén jelent bónuszpontokat)
  • hajó
  • célszám csökkentő
  • tiki
  • kahuna (falunként egyet helyezhetünk el, ha a falu kiértékelődik pontot ér, minél több kahunánk van annál többet)
  • hajó
  • piros költségtokenért pontot adó kunyhó
  • hajó
  • a falu minden épületéért pontot adó épület
  • a faluban levő gyümölcsösökért pontot adó épület
Gyümölcsök
Ha van hajónk elhajózhatunk a kisebb szigetekre. Ez csak talpba kerül, és valamilyen dupla hatásfokű épületet kapunk érte cserébe, meg némi pontot.
Aki az adott körben nem szeretne többet cselekedni az elfoglalhat egy helyet a következő kör sorrendjét meghatározó soron. Minél hátrébb levő helyet választ annál nagyobb költségtokent kap érte.
Az egyes körök végén a kör közben beszerzett költségtokenektől függően kapunk pontokat. Egy célszámot kell elérnünk (ezt csökkenti a célszám csökkentő), amiért jár az alappont. Ha a legtöbb vagy a második legtöbb költségtoken nálunk van további pontokra is jogosultak vagyunk.
Végezetül a kör végén az épületeink által termelt nyersanyag mellé kapunk egy fix mennyiséget is, ami attól függ hanyadik kör következik.
Talpak
Persze sok apróságot nem meséltem el, de ebből már sejthető a játék összetettsége.

Kivitelezés
A játék kivitelezése korrektnek mondható. A tábla részei, a különböző játékelemek és tokenek szokásosnak mondható kartonból készülnek. Érdemes viszont külön figyelmet szentelni az erőforrásoknak (kagyló, gyümölcs, talp), melyek egyediek, és kifejezetten kellemesen használhatóak. Talán az egyetlen hátrányosság az erőforrásaink elrejtésére szolgáló kunyhó, mely nehezen áll össze, viszont könnyen szétesik. Összességében a játék fizikai minősége dícséretet érdemel.

Kunyhó
Értékelés
Nyelvfüggőség Nyelvfüggetlen
Játékosok száma 2-4
Kivitelezés 8/10
Szerencsefüggetlenség 8/10
Bonyolultság 9
/10
Stratégiai tér 8/10
Játékidő 120 perc (gyakorlott játékosokkal kicsit kevesebb)
Szubjektív élmény 8/10
Összhatás 8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése