2012. július 2., hétfő

Kingdom Builder (2011)

A 2012-és év játéka díj második jelöltje* a Kingdom builder igazi családi játék. Szabályai könnyen gyorsan elsajátíthatóak, egy parti gyorsan lepereg. Talán leginkább a Hacienda nevű játékhoz tudnám hasonlítani, igaz itt nem lapkákat, hanem településeinkkel kell szépen telepakolni a hexahálós pályát. Attól eltekintve, hogy településeinket néha mozgathatjuk, ez így is alapvetően egy lapka lerakós jellegű játék marad, némi területbirtokló és hálózatépítő jelleggel fűszerezve. A játék nagy előnye, hogy gyakorlatilag szabálylapokkal, azaz közös célokkal operál, melyek mindenkire vonatkoznak, és amelyek kombinációi garantálják, hogy minden egyes játék új fajta kihívást tartogat majd számunkra. A játék jellege elsősorban konstruktív, igaz az egyes pozíciók elfoglalásával vagy üresen hagyásával ellenfeleink játékára is komoly hatást gyakorolhatunk.

*A játék időközben elnyerte a 2012-es Spiel des Jahres kitüntető címet.
Szabályok

A pálya a játék végén
A Kingdom builder pálya összeállítása is a minél jobb újrajátszhatóságot szolgálja, hiszen nyolc pályaelemből négyet kell felhasználnunk a játéktér kialakításához. Minden játékelem magával vonz valamilyen speciális helyszínt. Az egyes helyszínekre két-két token kerül elhelyezésre, melyet az első két játékos kaphat meg aki települést helyez el a tokenes mező mellett. A tokenek aztán körönként egy-egy extra lehetőséget biztosítanak tulajdonosuknak. A pályaelemeken a speciális helyszíneken kívül helyet kaphat még néhány kastély, melyek mindenkinek 3 pontot adnak aki legalább egy települést közvetlenül szomszédosan rak le velük, 5 építkezésre alkalmas tereptípus, illetve az erre alkalmatlan víz és hegy. Természetesen egy mezőre csak egy település kerülhet.

Települések egy helyszín körül
Minden játékos 40 településsel indul, és a játék akkor ér véget, amikor az első versenyzőnek elfogynak a felhelyezhető települései. A kör elején a játékosnak a kezében van egy területkártya, ami az egyik építkezésre alkalmas területtípust ábrázolja. A körében ezt valamikor ki kell játszania, és ekkor rögtön 3 települést le kell helyeznie az adott tereptípusra. A lehelyezés szabálya, hogy ha lehetséges korábbi településsel szomszédos mezőre kell rakni a települést, ha viszont erre nincs lehetőség, akkor tetszőleges területet választhatunk, melynek típusa megfelelő. Ez a szabály minden lerakott településre érvényes. A tokenek adta speciális akcióinkat akár a 3 tereptípushoz kötött akciónk előtt, akár azok után végrehajthatjuk, de közben nem.

Tokenek
A tokenek az alábbi előnyöket adhatják:
  • Orákulum: A kijátszott tereptípuson egy újabb települést helyezhetünk el.
  • Farm: Egy extra település mező típusú terepen.
  • Oázis: Egy extra település sivatag típusú terepen.
  • Torony: Egy extra település a pálya szélén, építhető terepen.
  • Fogadó: Egy extra település egy legalább három településből álló összefüggő sor végén, ha az építhető terep.
  • Csűr: Mozgasd egy már lerakott településedet egy olyan tereptípusra amit épp kijátszottál, szomszédosan, ha lehetséges.
  • Kikötő: Mozgasd egy már lerakott településedet víz terepre, szomszédosan, ha lehetséges.
  • Karám: Mozgasd egy már lerakott településedet két mezőt egyenes vonalban tetszőleges irányban. A célmezőnek építhetőnek kell lennie, de szomszédosnak nem.

Szabálylapok
A pontosztás része a játéknak dinamikusan változik, hiszen a kastély adta pontok mellett a szabálylapok határozzák meg a szerezhető pontokat. A szabálylapok az alábbiak lehetnek:
  • Halász: Minden víz melletti település egy pontot ér.
  • Bányász: Minden hegy melletti település egy pontot ér.
  • Kereskedő: Minden helyszínért és kastélyért melyet legalább egy másikkal összekötöttünk településeinkkel 4 pont jár.
  • Munkás: Minden kastély vagy speciális helyszín melletti település egy pontot ér.
  • Felfedező: Minden olyan vízszintes vonalért 1 pontot jár, amin legalább egy településünk van.
  • Lovag: Az egy vízszintes vonalon épített legtöbb településünkért a települések számának dupláját kapjuk meg pontban.
  • Remete: Minden szeparált településcsoportunk egy pontot ér.
  • Nemes: Pályaelemenként a legtöbb település 12, a második legtöbb 6 pontot ér.
  • Polgár: A legnagyobb összefüggő településcsoportból minden másodikért 1 pontot könyvelhetünk el.
  • Földműves: Azon pályaelemen, ahol a legkevesebb településünk van, minden település 3 pontot hoz.
Kivitelezés
Pontozólap
A kartonlapkák, a pályaelemek illetve a tokenek minősége megfelelő, ám a fa épületek melyek a településeinket szimbolizálják nem tökéletes kivitelűek. Némelyik kicsit ferde, vagy hiányzik belőle egy kisebb darab. Azért a játékélményt ez nem befolyásolja. A tereptípus kártyák lehetnének bátran nagy méretűek a mostani kicsik helyett. Nagyon ötletes megoldás viszont a pálya mellé tehető toldalék, amelyek a tokenek képességeit szemléltetik, és a pályaelemek hátoldalán elhelyezett pontozótábla.

Az értékelésben a stratégiai térben most szerepet kapott az újrajátszhatóság is, azaz nem egy, hanem több játékban felmerülő stratégiák sokasága.

Értékelés
Nyelvfüggőség: Mérsékelten nyelvfüggő
Játékosok száma 2-4
Kivitelezés 7/10
Szerencsefüggetlenség 8/10
Bonyolultság 6/10
Stratégiai tér 8/10
Játékidő 45 perc
Szubjektív élmény 8/10
Összhatás 7,75

3 megjegyzés:

  1. Azért én nem mondanám teljesen nyelvfüggetlennek, mert vannak benne kártyák, amit érteni kell, hogy mi van ráírva!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jogos. Javítom mérsékelten nyelvfüggőre.

      Törlés
  2. Egyébként ha magyarul kijön, akkor nálam tuti vétel! :)

    VálaszTörlés